Három év múlva ugyanannyiba kerülhet egy elektromos autó, mint egy hagyományos
Mindez ráadásul a villanyautóknál állami támogatások nélkül elérhető.
Mindez ráadásul a villanyautóknál állami támogatások nélkül elérhető.
A Microsoft társalapítója nemrég fektetett be a QuantumSpace nevű vállalatba, amely a jelenleginél jobb akkumulátortechnológiát fejleszt. Ha összejön, nagyobb hatótávolságra lesznek képesek az elektromos autók.
A mindig pontos információiról ismert szivárogtató, Evan Blass egy friss Twitter-bejegyzése szerint a Samsung készen áll arra, hogy bevesse a grafénalapú akkumulátort.
Henrik Fisker csapata nemrég egy újfajta akkumulátorra adott be szabadalmat, ami jóval nagyobb hatótávra és sokkal gyorsabb töltésre képes, mint bármelyik mai modell.
Vadonatúj akkumulátor, szupergyors töltés és hatalmas hatótáv – szól a japán gyártó ígérete.
A kínai Csinghua Egyetem kutatóinak köszönhetően kerülhet a világon először gyártásba a szilárdtest-akkumulátor, amelynek köszönhetően nemcsak a mobil üzemideje, de az elektromos autók hatótávolsága is jelentősen megnő majd.
Egy új technológiával, no meg egy jelentős tőkeinjekcióval duplájára növekedhet az akkumulátorok élettartama.